Mi az, hogy lakás?

Kultúra? Mutasd meg hol laksz, megmondom, ki vagy? Nyilván van ebben igazság. Hiszen nem mindegy, hol lakunk. Nem mindegy a környék, a szomszédok, a kilátás, amit látunk, amikor reggel ébredünk, és amit látunk, amikor nyugovóra térünk. Nem mindegy, hogy amikor kinyitod a szemed, akkor a felkelő nap sugarait látod kibukkanni a hófödte hegyek gerince fölött, vagy a tükörsima, békés víztükröt látod egy tavon, avagy egy vakolat nélküli tűzfalra esik első pillantásod, ahol az egyetlen látványosság egy szürke eternit szennyvízcső.

És nem mindegy, ha átdörömböl a falon a szomszédod, ez mit jelent. Kávéra hív, vagy rendre utasít?

És a lakás maga, mit üzen? Én házam, az én váram. Jól érzem–e magam? A tárgyak milyenek? Fontosak nekem? A lakás van–e értem, vagy én vagyok a lakásomért? Szeretem–e? Vannak–e fontos részletek, és milyen az egész? Van stílusa? Számít ez egyáltalán?

Én azt hiszem, nem mindegy, milyen viszonyban van az ember a lakásával. Igenis számít a kép a falon, és az is számít, hogy lehet–e élni benne? Életben marad–e az ajándékba kapott növény, szívesen ül le akár a konyhában a vendég, vagy ahogy lehet, menekül, ki merre lát.

Én nem becsülöm le, ha tudsz rá időt szánni, hogy stílusa legyen a lakásodnak. Tudom értékelni, ha akadnak míves tárgyak, részletek, kigondolt és megvalósított hangulatok.

Nekem a harmónia a legfontosabb. A lakás élhetősége.

És ha lakásról beszélek, a leglényegesebb: otthon–e? Jó–e hazaérkezni? Van–e benne szeretet, öröm, felhőtlen vidámság, máshol fellelhetetlen intimitás, emlékek, perspektíva, élet. Múlt, jelen, jövő.

Mi az, hogy lakás, mi az, hogy lakás, itt, ma Magyarországon?

Néha, amikor egy–egy kávét iszom, vagy teát, és egy presszóban ülünk, egy huzatos plázában akár, és beszélgetünk, akkor úgy érzem, jobb lenne, nálad vagy nálam. És gyakran nem lehet. Mert nem tudod, mit gondolok a lakásodról, a körülményeidről, hogy megszóllak–e, hogy felfedezem a titkaidat, a szégyenedet, az igazi valódat. És látom a szemedben, hogy sok keservet takar el a függöny az ablakodon, és a három kulccsal és ráccsal záródó ajtó. És magukba zárják a falak a magányt, a keserűséget, a gyászt, a haragot, a szégyent, a nyomort is olykor. Mert nincs tisztes szegénység, és becsületes jómód, csak szégyellnivaló viszonyok, és takargatni való körülmények.

Ki kell tárjuk az ablakokat valahogy, és meg kéne szabadulni a rácsoktól is, ahol vannak. De ha másképpen nem megy, ki kell jöjjünk otthonról, hogy megmutassuk magunkat, hogy megtaláljuk egymást, a másik embert, a barátot, akivel aztán holnap vagy holnapután a saját asztalomnál ülhetek. Megkínálhatom étellel, itallal, jó szóval, bizalommal.

Vajon hol az a bolt, ahol mindez kapható?

*kép: http://japaner.hu/akadalymentesites/akadalymentesites-referenciak/erd-lakootthon/otthon-erd-latvany1.jpg